Fotók és biográfia

FOTÓK ÉS LOGÓK LETÖLTHETŐK INNEN:

https://1drv.ms/f/s!Al-68HIao17iiechEBxaFjTI1hxRnw?e=k2qs8P

 

ANIMAL CANNIBALS BIOGRÁFIA

Az Animal Cannibals az egyik legnagyobb hatású magyar rap/hip-hop csapat, a stílus egyik magyarországi előfutáraiként is szokták őket nevezni. Alapvetően a könnyedebb formákat preferálják, így a viccesebb, de mégis mondanivalóval bíró szövegeik szélesebb közönséghez is el tudnak jutni. A kannibálok népszerűsége máig töretlen.

 

A banda 1989-ben alakult, azonban a kezdetekben csak mixelgettek. 1990. januárjában született meg az első rap-dal. Ekkor az AC még háromtagú volt. A harmadik tag 1991-es távozásával a duó felvette az azóta változatlan formáját. 1990. és 1995. között minden évben kiadtak egy hatvan perces demokazettát, aztán 1995-ben az addig elkészült anyagot Deseő Balázs segítségével már jó minőségű felvételekké alakították és ennek hatására a Warner-Magneoton-nal kötött szerződés után 1995-ben megjelent első kislemezük a Takarítónő. Innentől stabil folytatás következett: 1995-ben az első album Fehéren fekete, feketén fehér címmel, 1996-ban a Reggel, délben, este, majd 1998-ban a Kés, villa. Közben a srácok szorgalmasan koncerteztek, évente több mint 100 fellépést vállaltak. Egy platinalemez, két aranylemez és három Aranyzsiráf díj boldog tulajdonosai lettek. Több, mint 1.000.000 db eladott hanghordozón (CD, kazetta vinyl) szerepelnek Animal Cannibals dalok.

 

1996-ban hívták életre a Fila Rap Jam nevű rendezvénysorozatot, mely fiatal rap és hip hop zenészeknek teremtett lehetőséget arra, hogy bemutassák magukat. A verseny rendkívül népszerű lett, öt teltházas Petőfi Csarnok és három FRJ cd után 2000-ben rendezték az utolsót. A kannibálok továbbra is fontosnak tartják a tehetségek felkutatását, így a Rap Jam-ek után következett a Hip Hop Mission, a Radio Deejay Mikrofon Mánia, az It’s Rite! tehetségkutatók, a Roots And Routes projekt, az Offline Battle és a Cseh Tamás Program. Közben a lemezek gyártásával sem álltak le: 2002-ben a Mindent lehet trilógia első részével útnak indították legújabb ötletüket, amelyben a vendégül hívták más műfajok jeles képviselőit egy-egy kollaborációra (dolgoztak Somló Tamással, az Anima Sound System-mel, a Cotton Club Singers-szel, stb.) Lemezeik érdekessége, hogy legalább 3-4 slágert tartalmaznak, dalaik sorban másznak fel az eladási listákra. Több, mint 50(!) videóklippet készítettek a dalaikhoz válogatott rendezőkkel (Bergendy Péter, Káel Csaba, Kriskó László, Oláh István, Antal Nimród, Nagy Bence, stb). Saját youtube csatornájuk a youtube.com/kannibalok01 ahol az eddigi összes lemezük, daluk megtalálható rengeteg extrával (werkfilmek, tévés szereplések, koncert videók, stb.). A YouTube  nézettségük 25 millió felett van.

2009-ben megkapták a Magyar Könnyűzenéért VIVA Comet díjat.

2019-ben Máté Péter díjjal jutalmazták kiemelkedő előadó-művészeti tevékenységüket.

Az Állat Kannibálok saját maguk írják a szövegeiket és a zenéiket, sőt, számos más zenekarnak is írtak már szöveget. Állandó segítőjük, zenei főokosuk: Deseő dBalage Balázs. Lényeges még, hogy a színpadon élőben rappelnek és nem a saját hangjukra tátognak. A fellépések mellett gyakran a DJ pult mögé is állnak, számtalanszor kérik fel őket műsorvezetésre és már közel 10 tévécsatornán készítettek saját műsort. Qka MC és Ricsipí rendkívül büszkék arra, hogy 2012-ben 19 hazai hip hop formáció közreműködésével létrejött a Respekt című album, amelyen a honi rap-elit tiszteleg egy-egy feldolgozással az Animal Cannibals előtt. Nagy megtiszteltetésnek érzik, hogy 80 híresség szerepel a 2017-es AC Party Megamix-ben. Leestek a székről, amikor 2018-ban Jimmy Fallon Late Night Show-jában Kate McKinnon-nak elreppelte a Yozsefváros című dalukat. A hollywood-i híresség hibátlan magyarsággal rappelt és ezzel ez lett az A.C. új rekorder dala: a leghamarabb, a legtöbb országban megismert kannibál szerzemény. A legnagyobb meglepetésükre, 2023-ban egy hétig vezették a MAHASZ lemezeladási listáját különleges vinyl lemezeikkel, amelyet egy hét alatt elkapkodtak. A csapat napjainkig aktív.